SushiKimchi

Ritkán adódik, hogy ha valakit a környezetünkben valami jó dolog ér, akkor minket is ugyanúgy feldobjon. Velem ilyen nagyon-nagyon régen történt, épp ezért most, hogy megesett, mérhetetlen öröm járt át engem is.

Ily új munkahelyet talált. Ez még önmagában semmit nem jelent, nem szenzáció. Nekem azonban mégis az, mert tudom, milyen hosszú hónapok állnak mögötte, amik a feladásról, a reménytelenségről, a kudarcról szóltak, amik hovatovább a teljes ihlettelenség állapotáig sodorták.

Nos, az önzetlen öröm mellett saját óhajom csipetnyi kielégülését is átélhettem. Hiszen én sem vágyom másra, mint hogy a hobbim legyen a munkám.

Ezért aztán nem csoda, hogy elementáris erővel jött a boldogság, amikor hallottam Ilyanától, hogy elküldte az önéletrajzát egy neki való állásra. Ez a szokatlan érzés abból is fakad, hogy már össze vagyunk nőve egy ideje, tehát nincs min meglepődni, hogy érzéseink halmaza gyakran metszi egymást.

Tucatnyi eredménytelen álláspályázat áll mögöttem, mégsem tudom feladni, főleg nem barátosném szerencsés fordulata után.

Most nagyon boldog vagyok. Annyira szükségünk volt már erre az állásra, mint az éhezőnek egy falat kenyérre. Mindketten új erőt nyerhetünk belőle; Ily végre azt csinálja, amiben tehetséges, én meg fürdőzöm a boldogságában, és közben reménykedem, hogy hamarosan nekem is felragyog a szerencse csillagom.

Kicsit megkésve, de pótolom a mulasztást:

Úton odafelé, a JYJ és Kwang Hong Ho zsibbasztó - hidegrázós dalaival fülemen, azon gondolkodtam, mi is volt az elözménye ennek a napnak:
a hét elején beugrottam a Mineraliba anyagot nézni az egyik ékszerrendeléshez, és váratlanul a kezembe nyomtak három tiszteletjegyet.

Még csütörtökön is azon gondolkodtam, hogy melyik nap fogok tudni eljutni oda - mivel a boltban nem találtam olyan formájú ásványt, amire szükségem lett volna, szóval a börze jó lehetőség lett a beszerzésére.

Hálát adtam, hogy a szombati munkanapon nem kellett bemenni, mivel pénteken is elég sokáig dolgoztam, vasárnap meg ügyeletbe lettem beosztva.
A lényeg, hogy Nikkivel megbeszéltük, hogy elkísér.

Előre bocsájtom: életemben nem voltam még ilyen rendezvényen, szóval amikor beléptünk és megláttam az asztalokat és az árusokat, képzeletben összedörzsöltem a kezeim.

A magamfajta kreatív, kincsvadász Sárkánynak ez maga volt az édenkert, sőt néhány pultnál hajlamos voltam azt hinni, hogy az Eliziumi mezökre kerültem.

Nem is tudom, de legalább két órán keresztül csemegéztünk Nikkivel a sorok között. Rengeteg volt az ember, áru meg még több. Egy-két árussal kedélyesen elbeszélgettünk, és szép nagy csomaggal tértem haza: na persze sikerült olyan ásványt kapnom, amire szükségem volt :)

Nemcsak formára csiszolt, vágott, pattintott, lyukasztott ásványok voltak, hanem kész ékszerek is. Láttunk üvegmandalákat, kézműves foglalkozásra is beülhettünk volna, ha össz életkorunk nem haladja meg a 25-öt XD

Újabb kellemes időtöltés, és jó élmény volt. Ha tehetem, a következőre is el fogok menni.

Kedves barátom segítségét kértem a témában, ő jártasabb ebben és meg is tette.

A cikket Zhainarinak köszönhetem:

A szerepjátékokról

Egy jó barátom kért meg, hogy írjak cikket a szerepjátékokról, és arról, mit is jelent ez valójában.

Nos ahhoz, hogy ezt ki tudjam fejteni kicsit mélyebbre kell ásni annál mint, hogy a felszínt kapargassuk.

Ugyanis amit most szerepjátéknak vagy más szóval RPG-nek (angol kifejezés, Role Playing Games) neveznek nem minden esetben az.

Ennek a műfajnak a keletkezése jóval régebbre nyúlik vissza, akkoriban a számítástechnika még igencsak gyerekcipőben járt.

A történet kezdete egy azóta híressé vált szerepjátékkal vette kezdetét: a D&Đ-nek ( Dungeons and Dragons ) azóta számos verziója jelent már meg.

Kitalálói egy olyan világot akartak teremteni, mely képes kiragadni az embert a valóságból, és ehhez nem volt másra szükség mint pár dobókockára, papírra és tollra. Meg némi útbaigazításra a szabályok terén.

Hogy mit is jelent valójában a szerepjáték?

Hát ez az, amit sokan mostanság rosszul értelmeznek.

Pár mondatba összefoglalva egy olyan társasjáték, mely egy kitalált képzeletbeli világba visz el minket, és ahol az általunk kitalált karaktert irányíthatjuk.

Minden döntés a miénk, annak az összes következményével együtt. Ezt a játékfajtát többen játsszák: legalább 3 fő szükséges hozzá, de 4-5 az optimális; és ebből egy fő a kalandmester vagy mesélő. Ő találja ki a kalandot, melybe illeszkedik az általunk megformált hős. Ezt a karaktert mi alkothatjuk meg, mi szabhatjuk meg mihez értsen, hogy nézzen ki, mi adjuk a szájába a mondatait. A mesélő pedig a játékosok döntései alapján vezeti a történetet, így annak számos befejezése lehet.

Ám az RPG-k megálmodói lehet nem úgy képzelték mindezt el, mint ami mostanság kijött belőle.

A számítástechnika és vizuális programozás fejlődésével sok olyan játék jelent meg, melyre azt mondják RPG. Ám sajnos ezeknek a fele nem az: ugyanis a szerepjáték nem csak abból áll, hogy egy rakás szörnyet agyoncsapunk.

Több -féle feladatot is megoldhatunk, ezek lehetnek, egyéniek vagy csoportosak is: Akár csak egy csapda hatástalanítására gondolunk, vagy csak beszélni egy nem játékos karakterrel.

Ezalatt pedig a megformált karakter fejlődik, mind képességileg, mind pedig emberileg.

A játék sosem létező karaktert használ: mindig sajátot és megadja a szabad döntés lehetőségét a játékosoknak. Ez a szerepjáték valódi értelme.

Sajnálatos módon azt veszem észre, hogy mindez kiveszőben van, pedig remek szórakozást nyújt mindenkinek. Mindamellett, hogy számos jó tulajdonsággal is bír, fejleszti a képzelőerőt, a szociális érzéket, hiszen egy csapatba kell beilleszkednünk. Fejleszti a szókincset, a kommunikációs készségeket és jó időre leköti az embert.

Mindez persze csak a klasszikus, azaz asztali szerepjátékra mondható el. A sok számítógépes variáns nem büszkélkedhet ennyi érdemmel és nem enged ekkora szabadságot sem.

Én csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek ez mégsem tetszik, de szeretne hasonlót kipróbálni annak tudom ajánlani, a kártyás vagy a táblás - bábus, fajtákat is.

A teljesség igénye nélkül:

Ismertebbek:  D&Đ, Vampire the Masquarade, Werewolf, Cyberpunk 2020, Call of Cthulhu, Marvel SUperheroes

Alternatív: Ars Magica

Magyar fejlesztésű: M.A.G.U.S., CODEX, Harc és Varázslat

Kártyajátékok: Mítosz, Magic the Gathering

Táblás játékok: Warhammer

by Zhainari

Amit még megjegyeznék: az RPG nem fanfiction!

Igaz, lehet már kitalált karakter bőrébe bújni, de az nem enged szabadságot és kreativitást a játékosnak. És számomra ez az egyik lényege a szerepjátékoknak: az önálló döntések, a logika fejlesztése, az érzelmek átérzése - ez ami számít. Arról nem is szólva, hogy nagyszerű társaságban töltheti el az ember az idejét.

Amikor megismerkedtem az amerikai képregénykultúrával, a Marvel kiadó mutánsos-szuperhősös univerzuma vezetett el a szerepjátékokhoz, ahonnan már nem lehetett visszafordulni.

Az a lehetőség, hogy saját magam teremtsek meg egy létező, lélegző, ilyen-olyan képességekkel rendelkező lényt, volt az első, hogy elkezdjek komolyabban gondolkodni a történeteim szereplőin.

Bár nem tartom magam tapasztalt asztali RPG-snek, de sokat tanultam a partik alatt arról, hogy írásban milyen a szereplőm, vagy milyennek kellene lennie. A játék során kidobott, vagy pontozott képességek, személyiség jegyek alapján élőbbé válnak egy hozzám hasonló amatőr író szereplői, a legutolsó mellékkarakterig (legalábbis nagyon remélem, hogy sikerül a történetek folyamán átadnom a teljességet :P)

Mindenesetre, sok mindenkinek ajánlom, mert:

- fejleszti a kommunikációs készséget,

- segít a logikában,

- lehet szocializálódni,

- egy-egy szál alkalmával belefuthatunk olyanba, ami bizonyos tudást igényel, így olvasottságot, információgyűjtést is igényel.

Katona André könyve nem a legfrissebb kiadás, viszont a tartalma miatt nem mehetek el mellette, hiszen beleillik a SushiKimchi profiljába. Ezt a kis ajánlót azután írtam, hogy elolvastam, és most meg is osztom  Veletek.

A fiatal szerző első regényét tarthatja a kezében az olvasó. A szerelem érzését mindig másképp élik meg az emberek, még akkor is, ha két fiúról van szó. Márpedig ebben a történetben az ő szemszögükből mutatja be az író ezt a rendkívül összetett érzelmet a homoszexualitás lencséjén keresztül.

Bevallom, tapsikolva vártam a pillanatot, amikor végre az ölembe fogtam a könyvet és neki kezdhettem az olvasásnak. Nem is tagadom, hogy nagyon izgat a téma, amit feszeget a regény, és hálás vagyok érte, hogy mindezt az anyanyelvemen olvashattam!

Általában angolul olvasok hasonlókat, és az nem is regény, hanem manga, de mindegy, mert amit az egyik lerajzolt, azt Katona leírta. Persze, sajnálom, hogy a részletek odalettek, ha voltak egyáltalán, de a cenzúra azért ma még egy élő módszer, és kíméletlenül gyilkolja a gyilkos mondatokat.

A két főszereplőben egy nagyon helyes párt ismertem meg, és arra jöttem rá a végén, hogy ők ketten külön-külön, egymás nélkül semmit nem érnek.

A történet úgy kezdődik, hogy Bence és Noel is éli a maga megszokott mindennapjait, miközben gondolatban sehogy sem tudnak elszakadni egymástól. Bencének stabilnak tűnő párkapcsolata van egy lánnyal, Noel viszont egyik fiútól a másikig sodródik.

És jön a várva várt első lépés, amit Noel tesz meg. Felveszi a kapcsolatot Bencével, aki, bár húzódzkodik a viszontlátástól, a találkozás magával ragadja, és Noellel kéz a kézben gurulni kezd a lejtőn, és nem tud megállni. Felborul az életük, és lassanként felszínre kerül mindaz, ami a közös múlthoz láncolja őket.

A végtelen időben kell megtalálniuk a választ a kérdéseikre, a kapcsolatuk jelenét és jövőjét.

Nem egyszerű vállalkozásba kezdett Katona André, amikor az időt választotta egy kapcsolat mozgatórugójának. A narrációs csavarok feldobják a regény ritmusát, bár néhol belefuthatunk egy-egy stilisztikai és szerkesztésbeli bukkanóba, ami időnként megakasztja a gördülékeny előadásmódot, de ez semmiképpen nem válik a hátrányára! Elveszhetünk a részletekben és az érzelmek szövevényében, ám az emberi esendőség nagyon is a szemünk elé tárul a leírásokban.

A témaválasztás alapján olyan világba csöppenünk bele, ami szokatlan, izgalmas, merész, és szinte még mindig tabu, ettől olyan vonzó olvasmány :)

A szökőkút szélén ült, fásultan az elmúlt több mint százötven év hallgatagsága miatt.

Mióta Lindon lélektelenül tért vissza az élők soraiba, Phoebe nem állt szóba Nüx-szel. Nem is kereste a társaságát és hálát adott az összes istennek, hogy ő sem kereste az övét.

Helyette viszont a Sors a Látó nyakába erőltette Hádészt. Állandóan ott szuszogott, mikor Phersephoné magára hagyta egy fél évig, és csak akkor volt nyugalma tőle, amikor tél volt.

A Látó sokszor azon kapta magát, hogy amikor nem épp a Látók Tükrét figyelte, kétségbeesve húzódott be a kert eme eldugott zugába és, amikor lépéseket hallott, láthatatlanná vált.

Most mély sóhajt hallatva kiegyenesedett, és a csendesen simogató szélbe sétálva eltüntette ruháit.

„Phoebe vagyok. Az első Pythia, Apollón isten jósa. Nem fogom hagyni, hogy felemészd az erőmet, Nüx.” - vont a kert köré egy láthatatlan vékony burkot, hogy kizárja Nüx erejét és kíváncsiskodását a lakhelyéből.

Engedte, hogy a szél a hajába kapjon, fehér fátyolként borítva be testét, és mély transzba esett.

Az első jós volt, még érintetlen mindentől.

Az emberek évezredekig ezt tudták róla, és Phoebe nem tett erőfeszítéseket azért, hogy megcáfolja.

Az igazságot.

Az igazságot, ami sokkal sötétebb volt, mint azt bárki gondolta volna. Az Orákulum ereje csak akkor teljes, ha tiszta, érintetlen lélek használja. Ha hagyná magát a csábítás erejének, elvesztené a hatalmát és a Moirák jóslatát ismerve halhatatlanságát is.

Nem volt megelégedve a tudattal, hogy elveszít mindent, de azzal sem, hogy már évezredek óta tengődik ebben a létformában. Félúton az Olümposz és az emberi világ között.

A meztelenség az elmúlt jó pár ezer évben nem jelentett gondot egyik isteni rokonának sem, Phoebét viszont valahogy erőteljesen irritálta. Ám amikor a Pythia erejét használta, nem viselhetett ruhát.

Látni minden pólussal, minden idegszállal kellett, és még a legvékonyabb anyag is meggátolta a valódi érzékelést.

Arról nem is szólva, hogy ha felöltözve áll neki az Orákulum felderíteni a párhuzamos síkok eseményeit, a hibás jóslatok közben ép elméjét is elveszítheti. Épp ezért zárta le minden alkalommal a kertet, hogy míg transzban áll, senki ne merészkedjen közelebb.