Egy érdekes cikk mozgatta meg a fantáziámat, és hirtelen kreativitástól vezérelve jött az ötlet, hogy egy kicsit megmozgassam olvasóink agytekervényeit.
Röviden a Japánspecialista érdekfeszítő írásáról.
Azt taglalja, hogy a japán nyelv mennyire kreatív, ha metaforákról van szó, erre példákat is hoz. Nekem a kedvencem és egyúttal gondolatébresztő szavam a komorebi.
A jelentése annyit tesz, hogy a falevelek közt beszűrődő napfény. Ugye milyen csodálatos? Ajánlom a többi szót is, illetve magát a japán nyelvet is ;-)
Azt hozzá kell tennem, hogy ezeknek a szavaknak transzcendens háttere is van azon felül, hogy hétköznapi cselekvést, jelenséget, dolgot stb. írnak le. A sintó és a buddhizmus hatása mellett olyan ősi kultúrából táplálkozik, ami a természeti népekre jellemző, ld. samanizmus.
Minden nép volt egyszer „természeti”, mindegyiknek megvan a maga hitvilága, de kevés olyan van, amelyik napjainkig megőrizte a nyelvében.
A gyermeknyelv ismert szavai is, amit a csecsemők használnak, a sajátos jelentésű körbe tartoznak: ttáttá, dádá, hamham, tete! stb. Ezek szerintem nyelvcsoportok szerint változnak.
(volt Gyermeknyelvi kutatások c. kurzusom, de ennyire mélyen nem merültem a témába xD)
Nem akarok nyelvújítóként tetszelegni, mert nem vagyok egy született nyelvész, de mivel naponta forgatom a szavakat, időnként én is belefutok a problémába, hogy nincs egyetlen magyar szó, amivel leírhatnék egy adott jelenséget vagy dolgot. Szép-szép a körülírás, de néha fárasztó is tud lenni.
Ebből a szempontból nagyon hasznosak a Nyest cikkei, sokszor emlegetik egyik kedvencem, Kosztolányit, és olyankor mindig késztetést érzek, hogy elővegyem a Nyelv és lélek c. tanulmány- és publicisztika gyűjteményét, hogy gazdag kifejezéstárából feltöltsem az enyémet.
A komorebi addig piszkálta a fantáziám, amíg ki nem pattant belőle először az angyallépés, majd helyesbített változata az angyalsétány. Illyana véleményét is kikértem, aztán jött az ötlet, hogy tegyem ma egy kicsit interaktívabbá a blogot.
Úgyhogy, kedves Olvasó, arra buzdítalak, hogy egy kicsit nyelvészkedjünk, bővítsük az irodalmi nyelvet :P
Meglehet, leginkább a költészet feladata ez, de egy kis stilisztikai gyakorlat soha nem árt.
További ötleteim:
- Hó a faágon/fán = hóruha, hóbunda, hószőrme (= hódara)
(megj.: az egyik legszebb metaforánk, a jégvirág felhasználása Móra Ferenc által a Hogyan tanultam meg írni? c. novellájában)
- Csersav a tea tetején: teaföl
- Lepke szárnyán a por: pillecsillám
Folytatjátok a sort? Kommentben!
Utolsó kommentek