SushiKimchi

Kicsit megkésve, a tanév lezárása után sikerült összeszednem a gondolataimat a Pesti Bölcsész Akadémia  következő turnusáról.

A május szerdáinak és június elsejének koraesti időszakát az ELTE bölcsészkarán töltöttem, legnagyobb örömömre. A PBA folytatódott japán témájú előadásokkal, és én egyikről se maradhattam le.

A hat alkalmat 2x3-as bontásban kell említeni, hiszen két különböző előadó nyűgözte le hallgatóságát. Az első blokkban a haikuról tudhattunk meg egyet s mást. Aki egy kicsit is járatos a költészetben vagy szimplán japán kultrajongó, ismeri ennek a versformának a legalapvetőbb szabályait: 5-7-5 szótagszám három sorban. A 21. században látszólag bárki tud haikut írni, hiszen rém egyszerű.

Czifra Adrienn azonban rácáfolt: egyszerűt alkotni nem is olyan könnyű.

Visszavitt bennünket a 19. század végére, amikor újra trenddé vált haikut írni. Túlzás azt állítani, hogy boldog boldogtalan meg-megállt cseresznyevirágzást bámulni vagy békakuruttyolást hallgatni a tóparton. Mindenesetre lettek mesterek és tanítványok, akik bejárták szinte egész Japánt, hátra hagyva lábnyomukat és több ezer haikujukat az utókorra.

Az informatív előadásokat a hallgatók érdekes kérdéseire adott válaszok teljesítették ki.

Csendom Andrea képviselte a prózairodalmat a kibjósi műfajával, amely teljesen új témának számított a hallgatók körében. A modern manga középkori előfutáráról van szó, amely csak nagy vonalakban hasonlít a mai japán képregény sémájára és tematikájára.

Gördülékeny stílusban, részletekbe menően hallhattunk arról, mennyire populárisnak számított a korabeli karikatúrának is beillő kibjósi.

Sajnálhatta, aki jegyzetfüzet nélkül érkezett, mert valóban sok olyan ismeretre tett szert az ember, amit későbbi tanulmányaihoz vagy saját kutatásaihoz is alapot nyújtanak.

Jó hangulatban teltek ezek az alkalmak, és csak remélni tudom, hogy a következő szemeszterben is hasonlóan lebilincselő témákról lesz szó.

Ahogy ígértem, nem maradok adós első tapasztalataimmal a Pesti Bölcsész Akadémia előadásairól.

A különféle intézetek végzőseit hallhatjuk mindenféle témában a tavaszi időszakban, és ez nemcsak nekik jelent egyfajta megmérettetést, de a hétköznap embere is tanulhat a leendő doktoroktól, professzoroktól - teljesen ingyen és bérmentve.

A terveimmel ellentétben néhány előadásról lemaradtam, de megfogadtam, ha máson nem, a japán témájúakon mindenképp ott leszek. Így aztán nagyon örülök, hogy sikerült elmennem Az újra felfedezett test a japán színházban a múlt századfordulón címűre Cseh Dávid tolmácsolásában.

Akik egy kicsit is rendelkeznek valamiféle ismerettel a japán színházról, azoknak ismerősen cseng a nó és a kabuki kifejezés.

A problémám ott kezdődött, hogy alapvetően soha nem érdekelt a japán színjátszás, viszont elfogadhatatlannak tartottam, hogy az irodalommal képben legyek, ezzel meg még köszönő viszonyban se. Akárhogy is vesszük, a távol-keleti kultúra része, és illik ismerni, akár tetszik, akár nem.

A helyszínt a Fuga biztosította az előadótermében, ami remek akusztikát nyújtott annál is inkább, mert nem tolongott a hallgatóság, így kényelmes távolságban foglalhattunk helyet, közel az előadóhoz és a kivetítőhöz. Bár, azt meg kell mondanom, a közönséget megosztó tartóoszlop nem egy előnyös elrendezést nyújtott. Amikor leültem, kissé feszélyezve éreztem magam - mintha a VIP szektorban alkalmatlankodnék, de a köznép számára fenntartott székek szinte egytől egyig foglaltak voltak.

Túllépve ezen az aggályon, kikaptam a táskámból a jegyzetfüzetem, és rájöttem: ez tesz engem igazán VIP vendéggé :D

Az előadást rendkívül összeszedetten, gördülékenyen szervírozta az ínyenc érdeklődőknek Cseh Dávid. A képi anyag is látványosra sikerült, különösen hitelessé tették az összképet a korabeli fényképek és festmények.

A másfél órába belezsúfolt gyorstalpaló számomra több, mint elég információt hordozott. Az utolsó percek szeminárium jelleget kölcsönöztek az előadásnak, hiszen kérdés-felelet formájában párbeszéd alakult ki Cseh Dávid és a hallgatók között.

Őszintén szólva, utóbb már bánom, hogy nem tettem fel én is a kérdésem, mert titokban sikerült kíváncsiságot keltenie bennem azzal a problémával, ami a nót a misztériumjátékokhoz hasonlította. Egyszer, ha nagyon unatkozom, majd megkeresem a válaszaim a szakirodalom lista alapján, amit volt kedves közzé tenni az utolsó dián.

Alig várom a következő japános alkalmat! :)