SushiKimchi

Egy érdekes cikk mozgatta meg a fantáziámat, és hirtelen kreativitástól vezérelve jött az ötlet, hogy egy kicsit megmozgassam olvasóink agytekervényeit.

Röviden a Japánspecialista érdekfeszítő írásáról.

Azt taglalja, hogy a japán nyelv mennyire kreatív, ha metaforákról van szó, erre példákat is hoz. Nekem a kedvencem és egyúttal gondolatébresztő szavam a komorebi.

A jelentése annyit tesz, hogy a falevelek közt beszűrődő napfény. Ugye milyen csodálatos? Ajánlom a többi szót is, illetve magát a japán nyelvet is ;-)

Azt hozzá kell tennem, hogy ezeknek a szavaknak transzcendens háttere is van azon felül, hogy hétköznapi cselekvést, jelenséget, dolgot stb. írnak le. A sintó és a buddhizmus hatása mellett olyan ősi kultúrából táplálkozik, ami a természeti népekre jellemző, ld. samanizmus.

Minden nép volt egyszer „természeti”, mindegyiknek megvan a maga hitvilága, de kevés olyan van, amelyik napjainkig megőrizte a nyelvében.

A gyermeknyelv ismert szavai is, amit a csecsemők használnak, a sajátos jelentésű körbe tartoznak: ttáttá, dádá, hamham, tete! stb. Ezek szerintem nyelvcsoportok szerint változnak.

(volt Gyermeknyelvi kutatások c. kurzusom, de ennyire mélyen nem merültem a témába xD)

Nem akarok nyelvújítóként tetszelegni, mert nem vagyok egy született nyelvész, de mivel naponta forgatom a szavakat, időnként én is belefutok a problémába, hogy nincs egyetlen magyar szó, amivel leírhatnék egy adott jelenséget vagy dolgot. Szép-szép a körülírás, de néha fárasztó is tud lenni.

Ebből a szempontból nagyon hasznosak a Nyest cikkei, sokszor emlegetik egyik kedvencem, Kosztolányit, és olyankor mindig késztetést érzek, hogy elővegyem a Nyelv és lélek c. tanulmány- és publicisztika gyűjteményét, hogy gazdag kifejezéstárából feltöltsem az enyémet.

A komorebi addig piszkálta a fantáziám, amíg ki nem pattant belőle először az angyallépés, majd helyesbített változata az angyalsétány. Illyana véleményét is kikértem, aztán jött az ötlet, hogy tegyem ma egy kicsit interaktívabbá a blogot.

Úgyhogy, kedves Olvasó, arra buzdítalak, hogy egy kicsit nyelvészkedjünk, bővítsük az irodalmi nyelvet :P

Meglehet, leginkább a költészet feladata ez, de egy kis stilisztikai gyakorlat soha nem árt.

További ötleteim:

- Hó a faágon/fán = hóruha, hóbunda, hószőrme (= hódara)

(megj.: az egyik legszebb metaforánk, a jégvirág felhasználása Móra Ferenc által a Hogyan tanultam meg írni? c. novellájában)

- Csersav a tea tetején: teaföl

- Lepke szárnyán a por: pillecsillám

Folytatjátok a sort? Kommentben!

Tele van a média a reformkonyhákkal, diétákkal, életmód-változtatási ötletekkel és példákkal. Ezúttal a Nők Lapja rukkolt elő egy oltári bődületes marhasággal.

Az egy dolog, hogy valaki nem járatos egy-egy nép kultúrájában, de hogy képes a sajátját alávetni, hovatovább megtagadni, az már tényleg vérlázító. A cikk a japán étkezést méltatja, amivel nem is lenne gond, ha nem követendő példának állítaná be ától cettig.

Nagyon, nagyon szeretem a japánokat, de mivel magyarnak születtem, egyszer és mindenkorra a véremben van a magyarság - még ha vér szerint valószínűleg valami kevert származású is vagyok. Ebből kifolyólag minden más nemzet elé helyezem a sajátom.

Minden népnek megvan a saját kultúrája, amit az évszázadok alatt a természethez és az emberek életmódjához alakított ki.

A miénk azzal kezdődött, hogy a pusztában laktunk, legeltetéssel, állattenyésztéssel foglalkoztunk, jurtában laktunk, lovon íjjal és nyíllal védtük meg magunkat. Ez akkor se nagyon változott, amikor elfoglaltuk a Kárpát-medéncét.
Aztán jött a kereszténység, és tűzzel-vassal irtották, ami egykor jellemzett bennünket.

Nos, bár félredobtuk a jurtát és sárkunyhóba költöztünk, az étkezési kultúránk nem nagyon változott.
Amire a termőföld fogékony volt, azt befogadta (pl. paradicsom, paprika stb.), de az állatállomány nem igazán változott. Ebben nőttünk fel egészen eddig, miért kéne épp most változtatni?

Ne akarja senki megmagyarázni példának okán egy alföldi embernek, hogy a füstölt kolbász helyett ezentúl füstölt halat egyen reggelire, mert kevesebb benne a kalória és még csak nem is rákkeltő, ami megint csak hajmeresztő sületlenség.
A magyarnak abból kell gazdálkodnia, ami kis hazájában megterem. Ráadás, ha az élelmiszerüzletben hozzájut az egzotikusnak számító ételekhez.

Az egész cikkből mindössze a mértékletességet, a testmozgást és az erre való életmódra nevelést tartom használhatónak.
Jó ötlet a kisebb tányérok használata, és ehhez kapcsolódóan a mértékletességre és a helyes táplálkozásra való nevelés.

A testmozgás nagyon relatív. Ha nagyon kukacoskodó akarok lenni, akkor kijelenthetem, hogy a napi ajánlott fél óra mozgást bármikor teljesítem, ha loholok a buszhoz, bevásárolok, hivatalba rohanok, felületi takarítást csinálok a lakásban, esetleg még a munkából kifolyólag teszek-veszek. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Viszont, akkor szinte már sportról beszélünk, amikor azt mondják, dobj el mindent a kezedből, és fél órán át csak egyfajta mozgást végezz. Például jógázni vagy futni. Egyébként számomra mindkettő  unalmas, a futás percek alatt kimerít. Egyedül biciklizni szeretek, de azt nagyon, és csak a természetben, szmogmentes helyen.

Visszakanyarodva az étkezéshez... Bárki bármit mond, a pirítós kenyér vajjal, lekvárral és kakaóval még mindig menő reggeli, megfejelve egy kis almával. Mindez csak akkor borul, ha van friss kalács vagy kenyér, aminek a belseje esetleg még langyos is. Mert akkor jöhet rá egy kis májkrém, sajtkrém, esetleg tepertőkrém, megspékelve a jó öreg kolbásszal vagy hasonlóval.

Tízóraira jöhet a reformkoszt, egy pohár joghurt vagy kefír újabb adag gyümölccsel. Személy szerint nem szeretek hozzá kiflit vagy más pékárut enni.

Ebédre aztán leves, hús, főzelék, tészta is jöhet. Mondjuk ebben a pillanatban egy jó kis almaleves, és aztán csirke paprikás galuskával.

Uzsonnára jöhet a nasi, mondjuk puding vagy süti, csoki.

A vacsora gyakran okoz gondot. Ennél az étkezésnél valahogy mindig figyelembe veszem, mit mondanak az egészséges táplálkozást szorgalmazó szakemberek. Bizonyára arra alapozva, hogy napközben kell az energia a munkához, éjszaka már nem.

Ne legyen megterhelő a gyomornak, de kibírjam reggelig, ha hatkor vacsorázom. Ha később, akkor még inkább érvényesül ez a szabály. Nem egyszer előfordul, hogy este kilenckor jutok táplálékhoz ebéd után, és eszemben sincs megvonni magamtól! Akkor mindenképp könnyebben emészthetővel töltöm meg a gyomrom, és csak egyfélével.

Nagyon szeretem a sushit, de csak most jutottunk oda, hogy a nagy multi élelmiszerláncok polcain már általánosak a hozzávalók, mert étteremben fogyasztva elég drága ahhoz, hogy a heti menü része legyen.

Mondanom sem kell, hogy Pusztavaracskoson és Bivalybasznádon ezek az alapanyagok ritka találmányok, tehát, ha ott laknék, csak akkor vehetnék, ha először a megyeszékhelyre buszoznék, aztán ott elballagnék az üzletbe, majd vissza a buszhoz megrakott batyuval, és hazazötyögnék. Valljuk be, nem túl kényelmes megoldás, nem is tennék ilyet, csak félévente egyszer, ha a szükség a városba szólít.

A tofut meghagyom a japánoknak, ahogy a különleges vízi állatokat is, mint az angolna vagy a polip. Polipot egyszer kóstoltam, olyan volt, mint a pacal, amit szintén nem szeretek, magyaros kaja ide vagy oda.

Azt mondom, együk bátran, amin felneveltek, csak a tányérkészletet cseréljük le, hogy hozzájáruljunk a mértéktartáshoz.