SushiKimchi

Klisé.  Amikor meghalljuk ezt a szót, olyan dologra gondolunk, ami szokványos, szinte közhelyes.

Jómagam nem gyakran dobálózom a klisével, mert nem kényszerülök olyan helyzetbe, hogy használjam. Mostanában pedig többször is hallottam, méghozzá a Sushikimchi köreiben.

Meddő viták alakulnak és halnak el a tekintetben, ki mit nevez klisének az írásművészet különböző műfajaiban, ezúttal a fantasyban. Nem célom a tudományoskodás, ezért nem is megyek messzire a szómagyarázatért. A kislexikon.hu szerint a következőket értjük klisén:

1. Képek sokszorosítására fénykepészeti eljárással és maratással készített nyomólemez.
2. Nyomólemez, amelyen egy-egy filmfelirat van; ezzel készítik a képek aljára a feliratokat.
3. Közhely, eIkoptatott szólam.
4. Összeforrott, állandósult szókapcsolat.

Végig olvasva a meghatározásokat, egyik sem illik  abba a jelentésbe, ahogy használtuk egy vita alkalmával.

Némi kutatómunkát mégis igényelt, hogy kísérletet tehessek a fogalmak tisztázására, ugyanis komoly hiányosságok mentén feszültünk a témának. Erre akkor jöttem rá, amikor felidéztem egy vissza-visszatérő fantasy tipizálást. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy mese kategóriáról van szó, figyelembe véve a fantázia kiemelt szerepét.

A mese köré a XIX. század óta komoly kutatások szerveződtek, amelyben a német, valamint az orosz irodalom és folklór élen jár. Narratológiai tanulmányok sora foglalkozik a mese struktúrájával. Propp, csak hogy a legismertebbet említsem, nevéhez fűződik az a kulcsfogalom, amely pontot tesz az i-re.

Ez az "i" pedig a szüzsé, amely francia irodalomtörténeti fogalom. Az orosz folklorisztika vette át a tipológia eszközeként.

Lényegében véve a szüzsé "egy foklór alkotás teljes tartalma, legtöbbször cselekményének tartalmi kivonata." A szüzsé mentén határozhatók meg a típusok, ugyanis a folklórban a valóság megismerése a tartalmon keresztül történik. Eszétikai szempontból fontos, hogy a tartalom és a forma szinkronban legyen egymással. Legszemléletesebb népköltészeti példa erre a ballada. Témái általában a szerelem, a féltékenység, hűtlenség, leggyakrabban tragikus befejezéssel. Ennek a műfajnak megvannak a maga szereplői jellemző tulajdonságokkal, de például eszköztára is korlátozott. Az úgynevezett variánsokból egyedi alkotások születhetnek, melyeknek jellemzője, hogy csak bizonyos motívumok maradnak meg a szüzséből, de az már szétfeszíti, túllép az eredeti műfaj keretein.

    Amikor egyedi fantasy alkotásról beszélünk, akkor egészen a "mese morfológiájáig" kell tekintenünk.

Ajánlom Bálintnak szeretettel :)

Források:

http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Ballada.htm

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-278.html

A szökőkút szélén ült, fásultan az elmúlt több mint százötven év hallgatagsága miatt.

Mióta Lindon lélektelenül tért vissza az élők soraiba, Phoebe nem állt szóba Nüx-szel. Nem is kereste a társaságát és hálát adott az összes istennek, hogy ő sem kereste az övét.

Helyette viszont a Sors a Látó nyakába erőltette Hádészt. Állandóan ott szuszogott, mikor Phersephoné magára hagyta egy fél évig, és csak akkor volt nyugalma tőle, amikor tél volt.

A Látó sokszor azon kapta magát, hogy amikor nem épp a Látók Tükrét figyelte, kétségbeesve húzódott be a kert eme eldugott zugába és, amikor lépéseket hallott, láthatatlanná vált.

Most mély sóhajt hallatva kiegyenesedett, és a csendesen simogató szélbe sétálva eltüntette ruháit.

„Phoebe vagyok. Az első Pythia, Apollón isten jósa. Nem fogom hagyni, hogy felemészd az erőmet, Nüx.” - vont a kert köré egy láthatatlan vékony burkot, hogy kizárja Nüx erejét és kíváncsiskodását a lakhelyéből.

Engedte, hogy a szél a hajába kapjon, fehér fátyolként borítva be testét, és mély transzba esett.

Az első jós volt, még érintetlen mindentől.

Az emberek évezredekig ezt tudták róla, és Phoebe nem tett erőfeszítéseket azért, hogy megcáfolja.

Az igazságot.

Az igazságot, ami sokkal sötétebb volt, mint azt bárki gondolta volna. Az Orákulum ereje csak akkor teljes, ha tiszta, érintetlen lélek használja. Ha hagyná magát a csábítás erejének, elvesztené a hatalmát és a Moirák jóslatát ismerve halhatatlanságát is.

Nem volt megelégedve a tudattal, hogy elveszít mindent, de azzal sem, hogy már évezredek óta tengődik ebben a létformában. Félúton az Olümposz és az emberi világ között.

A meztelenség az elmúlt jó pár ezer évben nem jelentett gondot egyik isteni rokonának sem, Phoebét viszont valahogy erőteljesen irritálta. Ám amikor a Pythia erejét használta, nem viselhetett ruhát.

Látni minden pólussal, minden idegszállal kellett, és még a legvékonyabb anyag is meggátolta a valódi érzékelést.

Arról nem is szólva, hogy ha felöltözve áll neki az Orákulum felderíteni a párhuzamos síkok eseményeit, a hibás jóslatok közben ép elméjét is elveszítheti. Épp ezért zárta le minden alkalommal a kertet, hogy míg transzban áll, senki ne merészkedjen közelebb.