Az egész ott kezdődött, hogy évek óta ugyanazt a Dél-koreai kozmetikum családot használom, ami minden tekintetben bevált, de az a helyzet adódott, hogy bizonyos termékeket a Sulwhasoo márkából nem lehet elérni Magyarországról a forgalmazón keresztül.
Bár túl sok kozmetikumot nem használok, de időnként rám tör az érzés, hogy nagy generált tartok, így amikor kifogytam a készletekből, kényszerűségből az egyik nagy áruház lánc termékeit - nevesítve mézes és holt-tengeri iszapos arcmaszkot - vásároltam meg, amiktől már rögtön használat után előjöttek az allergiás reakciók az arcbőrömön.
Azokban a napokban talált rá Nikki a Köki Terminál egyik boltjára, a Ximi Vogue-ra és kíváncsiságból elmentünk körbenézni. A körbenézés végén kipróbálásra megvásároltam pár terméket és azt kell, hogy mondjam, az árfekvését tekintve, igencsak megérte. Ami pedig a hatást illeti? Nos, teljes mértékben meg vagyok elégedve.
De nézzük, hogy mi is az a Ximi Vogue:
A Ximi Vogue egy kifejezetten franchise alapokra épült úgynevezett gyors divatra szakosodott áruházlánc, amelyik az elmúlt évek alatt több mint 80 országban és régióban alakított ki stratégiai jelentőségű boltokat, Magyarországon kívül többek között Szingapúr, Ausztrália, Srí Lanka, Panama, a Fülöp-szigetek, Vietnám, Oroszország, Dubai és az Egyesült Államok is felkerült a térképükre a közel 1600 üzlettel. Naponta több mint egy millió ember használja a termékeiket és ez a szám egyre csak nő.
Nemcsak a minden nap használatos kozmetikumokkal foglalkoznak, hanem írószerek, háztartási eszközök, még vezeték nélküli headsetek is megtalálhatóak a termékek között, ugyanúgy, mint a cica és kutya tartás kellékei, gyerekjátékok és sok egyéb produktum.
Bár a termékek alapjában véve - legalábbis a legtöbbjük - Dél-koreai licensz, kínai forgalmazón keresztül kerülnek terjesztésre. Nem meglepő tehát a két nyelvű felirat a címkéken. Tudom, sokan a kínai mivolt miatt néznek kétkedve a Ximi Vogue termékekre, de megéri egy próbát tenni.
Ami nálam bevált:
nézzük először a zöld tea kivonattal készített arcpermetet. Könnyű használni, de mint minden ázsiai kozmetikumnál ennél sem szabad túl sokat alkalmazni egyszerre a felszívódás miatt. Kellemesen hűt, ápol, hidratál és még az illata is finom, nem tolakodó, ellenben tartós.
A második, aminek már a csomagolása is megfogott, a szegfű kivonatos arcmaszk, illetve a liliom esszenciával készített arcmaszk.
Mindkettőt ugyanúgy kell használni, kellemes illatúak, egyszerre vitalizálnak és nyugtatnak.
A legjobb vásárt az 5 darabos csomagolású zöld teás maszkkal értem el. Tartós a hatás, hetente elég csak egyszer használni, így az egységcsomag kitart egy hónapig.
Ami még kipróbálásra került a levendulás fürdősó, ami igazából egy bőrradírhoz hasonlít. Nemcsak tisztít és nyugtat, hanem hidratál is, epilálás utáni napokban kifejezetten jó hatású.
Biztos, hogy engem megnyertek maguknak, így a közeljövőben több terméket is ki fogok próbálni.
A cég honlapja:
A hivatalos Facebook oldal:
https://www.facebook.com/pg/XimivogueOfficial/posts/?ref=page_internal
Illyana.
Utolsó kommentek