SushiKimchi

éGyerekkorom egyik kedvenc, ha nem a legkedvesebb Disney-rajzfilmjeként tartom számon a Szépség és a Szörnyeteget. Így nem csoda, ha tűkön ülve vártam, hogy láthassam.

Voltak elképzeléseim a filmről, és eléggé aggódtam Emma Watson alakítása miatt, aki már a Harry Potterben sem fogott meg. Valóban, nem tudja levetkőzni méltóságteljes angol tartását. De ha jobban megnézzük, majdnem minden angol színész és színésznő rendelkezik ezzel a nemzeti sajátossággal. És ez így van jól.

Nagy csalódás lett volna a számomra, ha nem csendülnek fel az ismerős dallamok, ezért teljesen megnyugodtam, amikor viszont hallottam őket. Az újabbak pedig remekül viszik tovább a stílust. Különösen tetszett a Szörny szólója a végén, amikor elengedi Belle-t.  Az 1991-es rajzfilmben mindössze fájdalmas üvöltést hallat, itt azonban beleadja a szívét és a lelkét. Talán emiatt is kapta meg több kritikában a karakter az érzelmesebb jelzőt.

Ami a film látványvilágát illeti, nem vártam kevesebbet a 21. század technológiájától. A kastély használati tárgyai külön meglepetést és csodálatot váltottak ki belőlem, elsősorban Lumiere, aki a mesében a talpán ugrál. Az emberi formával életszerűbbé, hihetőbbé válik az alakja. Ugyanez vonatkozik a tollseprűre, aki galambalakot vett fel.

Nézzük a történetet, amely a 18. századi Franciaországba repít el, és ehhez a szereplők nagyon sokat hozzátesznek.

A mesében nem domborítják ki ezt a vonalat az alkotók, de a filmben nagyon jól látható, hogy a barokk és a klasszicizmus határán, vagy a klasszicizmus korszakának elején járunk. Ők maguk is klasszikus példát követnek azáltal, hogy egy több évszázados történetet újraalkotnak más nézőpontból. Utalok itt az antik költőkre, akik ugyanazt a történetet más-más szemszögből vitték színpadra (pl. Oidipusz).

A falusiak furcsának találják Belle-t, világosan látjuk, miért: haladó szelleme a tudomány pártolója, a ráció vezérli tetteit. Emlékezzünk csak Newtonra, akit tudománya miatt boszorkánysággal vádolt az egyház ekkortájt. Ezért aztán nekem minden érzelem ellenére ridegnek tűnik, szerelme a Szörny iránt valójában inkább felebaráti szeretet, de az tiszta.

A Szörny a mesében még olvasni is alig tudott, itt viszont nagyon is művelt, tájékozott ember. Nem csoda, ha megtalálja a zsák a foltját, és vonzalom alakul ki közte és a lány közt.

A jó és a rossz harca úgyszintén klasszikus maradt. Gaston fokozatosan veszik el a romlottság útján. Bevallom, a film elején még szimpatikus volt, amíg az öntelt csábítót alakította, de amint eluralkodott rajta a hatalomvágy, magával rántja hűséges barátját és álnok gyilkossá válik.

Az ún. extrák, amik a Szépség és Szörny előéletét feszegetik, szerencsére épp csak annyira nyúlik a múltba, amennyire a történet megköveteli a teljesség kibontakozása érdekében. Nem lóg ki, teljesen belesimul a kontextusba.

Összességében ezek voltak a legszembetűnőbb jegyek, amik a film kapcsán előjöttek. Minden előítéletem ellenére egy tudatosan összerakott alkotást sikerült vászonra vinni Condonéknak. Véleményem szerint reális képet csak akkor kaphatnánk, ha minden Szépség és a Szörnyeteg adaptációt figyelembe vennénk.

Illyana tegnap kétszeresen ünnepelt volt: egyrészt Valentin-nap miatt, másrészt - és ez a legfontosabb - a szülinapja miatt.

Utólag szeretném köszönteni a blogon a magam módján, rendhagyó módon.

Illy, köszönöm, hogy vagy!

Suki

Kezeim közül kifolynak a szavak és

Lábfejed mossák puha fövenyként.

Csak markodban állnak össze egységes egésszé -

Zúg a tenger.

Fekete ruhád második bőr,

Szemedben örvény kavarog,

hogy volt tovább, nem tudom már - 

vigyorogsz, vicsorogsz, s lassan elcsorogsz.

De azt tudom, hogy

Boszorkányok ivadékát 

Istenek hajnalán

Vadmacskák szaggatják szerte-széjjel,

S én eltűnök

Tehetetlen ürességben.

Adós vagyok egy programmal, amelyen részt vehettemi a Japán Alapítvány jóvoltából a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Mindennek a kiindulópontja a Pen Club, egy nemzetközi irodalmi társaság, amely az irodalom terjesztése mellett sok más humanitárius célt is kitűzött maga elé. Világszerte vannak kirendeltségei, így például Magyarországon és Japánban is. A legtöbb országban az államvezetés lelkiismereteként is szolgálnak, költőik és íróik tolla nem átall éles kritikát megfogalmazni. Bővebb információ itt.

Általában a hírlevelekből szoktam informálódni az aktuális alapítványos programokból, ám ezúttal ennek a rendezvénynek csak a második szekciója jutott el hozzám. Nos, utólag már nem bánom, mert kora délutántól késő estig tartott.

A rendezvény ingyenes volt, de regisztrációhoz kötötték a szabad helyek függvényében. Az utolsó pillanatban kaptam az értesítést, hogy lenne még üres szék a számomra. Szerencsére nem ütközött más elfoglaltságommal, így kaptam is az alkalmon.

Szégyen ide, szégyen oda, életemben először léptem át a múzeum küszöbét, de sokáig emlékezetes marad a pillanat, mert ilyen ügyetlen is csak én lehetek, hogy nem találom meg az előadás helyét, és betévedek az idegenek előtt elzárt területre :D Ezen még a program közben sem tudtam napirendre térni, és elő-előtört belőlem a kínos emlék, amitől legszívesebben a hajam téptem volna, de végül csak nagyokat sóhajtottam, arcomat többször a tenyerembe temettem és a fejem ráztam (igen, igen én voltam az, aki röhejes gesztusokat tett a komoly beszédek közben).

Maga a múzeum rendkívül impozáns, gyönyörűen díszített, késő barokkos jellemzőket mutat a berendezés. Bársony függönyök, színes tapéták klasszikus motívumokkal, a fények aranyozott felületekről verődnek vissza. Hatalmas portrék a falakon, tágas terek, csillogás! Időutazáson esik át az, aki belép ide. Nem győztem szemrevételezni a helyiségeket, amin áthaladtam, annyi volt a látnivaló.

A lényeg egy kisebb teremben várt, az egyik Vörös szalonban hosszú függönyökkel, óriási tükrökkel, bordó tapétával, kényelmes, karfás székekkel (Lotz-terem?).

Sokan voltak kíváncsiak a magyar és a japán Pen Clubra. Az esti szeánszot Szőcs Géza, a hazai Pen Club vezetője nyitotta meg. Ezután a japán és a magyr Pen Clubot mutatta be Ide Cutomu és Turczi István, aki végül átadta a szót Aszada Dzsirónak.

A programot úgy hirdették, hogy japán és angol nyelven folyik majd a társalgás, ehhez képest nagy megkönnybülést jelentett, amikor megszólalt a magyar tolmács. Legnagyobb örömömre így gördülékenyen ment a jegyzetelés :)

A beszédtémák leginkább a történetiségre koncentráltak, létrehozástól egészen napjainkig. A japán irodalom mérföldköveivel ismerkedhetett meg a hallgatóság rendkívül könnyed hangvételben Aszada Dzsiró előadásában.

A rövid szünet után Hori Takeakival beszélgetett Szőcs Géza arról, mit jelent ma a világfalu lakójának lenni, hogyan tudjuk gazdagítani a két nemzet kapcsolatát.

Azt hozzá kell tennem, hogy a szünet után igencsak megcsappant a közönség száma, ezt Szőcs meg is jegyezte, és az unalmasnak ígérkező beszélgetés számlájára írta, hiszen nem vitára hívta partnerét, hanem egy pusztán elméleti beszélgetésre.

Bánhatja, aki kihagyta a kerekasztal beszélgetést, mert annak ellenére is érdekes témákat feszegetett (különösen a műfordítás létjogosultságát), hogy nem nézőpontokat ütköztettek.

Nagyon jó volt hallgatni a tolmácsolást, bár a beszélgetést inkább hívnám előadásnak, mert tényleges párbeszéd csak az utolsó percekben volt hallható. Hiányoltam a moderátort, aki izgalmasabbá tehette volna az esti program második felvonását.

A záróbeszédben Vihar Judit megköszönte a résztvevők munkáját, és egy bimbózó kulturális kapcsolat reményében zárta le a programot.

Összességében gazdag élményre tett szert, aki részt vett a rendezvényen. Én a töredékéből is sokat tanulhattam, köszönöm a lehetőséget!

Jegyzetek az alkalomról

Eleinte tanácstalan voltam, muftit vagy muftikot írjak, mert az előbbi török tisztségviselőt jelöl, az utóbbi ennek a többesszámú alakja. Aztán végül a muftiknál maradtam, tekintve, hogy így kerek a betűrejtvény. Tehát örömmel jelentem, hogy hivatalosan is muftik lettem!

Ahogy vártam, rendesen kiestem a tanulás ritmusából, így aztán csak sok szájhúzogatás meg nógatás hatására sikerül visszaszoknom a rendszerbe. Persze, sokkal könnyebb lenne, ha más dolgom se lenne, csak a tanulás, de nem ilyen sorsot kaptam. Így hát muszáj elviselnem ezt a kettős létformát, és a személyiségemet is eszerint osztani.

Ha nem esett volna ki közel másfél év a BA után, mi több, maradtam volna ugyanabban az oktatási sémában, teljesen természetesnek venném a sok olvasnivalót. De! Sajnos, a séma változott, így borult az időbeosztásom, a szorgalmi időszak alatti henyélés mértéke, ezért a szabadidőmet most a tanulásnak szentelem. Se írás, se bulizás, se heverészés munkaidőn kívül. A szorgalmi időszak összeolvadt a vizsgaidőszak kapkodásával és kialvatlanságával. Egyiket a másik rovására felváltva végzem.

Ezt a pár sort is bűntudattal írom, hiszen most esszék, regények és versek garmadaján kéne keresztülverekednem magam, nem beszélve egyéb adminisztrációs teeendőimről. Mégis belekezdtem, mert egyszerűen szükségem van a hangolódásra, és hogy végre kimondhassam. Egyszersmind kár tagadnom, mennyire élvezem a súlyt, amit a vállamra vettem, hiszen egész életemben erre vágytam! A jelen pillanatban nem is izgat, hogy mennyire veszem majd hasznát, hiszen olyan ez számomra, mint egy falat kenyér, fény az alagút végén.

Muftiknak lenni két hónap távlatából még nem a megváltás. Ez még csak egy szelet a tortából.  De nem mindegy, milyen az a szelet. Nem tudom leírni, mennyire megemeli az önbecsülésünk szintjét, amikor valami olyat végzünk, ami megelégedéssel tölt el.

Sajnos nem kerültek el a rossz pillanatok sem, akármilyen lendülettel is kezdtem meg a félévet. Van olyan perc, mi több, óra, amikor kívülállónak, teljesen betolakodónak érzem magam egy olyan közegben, ahol magasszintű eszmefuttatásokat végeznek a muftik a nagy tudású tanáraik vezényletével. Vagy amikor egyszerűen csak készületlenül érkezem. Olyankor összehúzom magam, és végtelen elkeseredettség lesz rajtam úrrá.

Épp a profizmus, a gyakorlatorientált műveltségátadás, amit kapnak a muftik, ezek miatt nem vagyok képes elfogadni a gyengeségem, hanem ha törik, ha szakad, megállni a helyem és bizonyítani önmagamnak (is).

Ehhez sokféle módon és program által segítenek hozzá. Akár helyben, akár máshol, de nincs hiány kulturális fejtágításból. Szó szerint. Néha annyi ismeret áramlik a fejembe, hogy úgy érzem, pukkadásig feszül. Másrészt olyan mámort okoz, hogy lassan a függésébe kerülök. Meglegyintett a muftik lét előszele, és ez új célokat és kihívásokat állít elém.

Nagyon érdekes cikkbe botlottam a Librariuson, és mit ne mondjak, beindította a fantáziámat.

Aláírom, hogy Szerb Antalról vajmi keveset tudok, és még adós vagyok egy-egy művének az olvasásával, de amit ebből a két sorból megtudunk, nos, arra ösztönözhet, hogy utána járjak a dolognak.

Szerb nagyon sikeres, termékeny író és költő volt a maga korában, és ma is szívesen forgatják a könyveit. Én a Pendragon legendával, valamint A világirodalom történetével azonosítom. Előbbi az olvasólistámon szerepel, az utóbbit pedig a tanulmányaimhoz használtam.

Mióta napvilágra került a naplója, azóta erősen vitatják az irodalomtörténészek a nemi hovatartozását. Bevallom, engem is felcsigázott, és különösen motivál, hogy olvassak tőle. Mert, bár egy naplóba sok személyeset leírhat az ember, az igazság az írásaiban rejtőzik. Ahhoz, hogy fény derüljön a talányra, csak olvasni kell, és megtalálni a sorok közt a valódi Szerb Antalt ;)

Másrészről ott van Radnóti... Vajon miért félt Szerbtől? A piszkos fantáziám megint szárnyal, és bemocskolja Radnótit :D Nincs mese, beléjük kell merülni  szépirodalmi és irodalomtörténeti szinten is, hogy rájöjjünk a titokra ;)