SushiKimchi

Ahogy ígértem, nem maradok adós első tapasztalataimmal a Pesti Bölcsész Akadémia előadásairól.

A különféle intézetek végzőseit hallhatjuk mindenféle témában a tavaszi időszakban, és ez nemcsak nekik jelent egyfajta megmérettetést, de a hétköznap embere is tanulhat a leendő doktoroktól, professzoroktól - teljesen ingyen és bérmentve.

A terveimmel ellentétben néhány előadásról lemaradtam, de megfogadtam, ha máson nem, a japán témájúakon mindenképp ott leszek. Így aztán nagyon örülök, hogy sikerült elmennem Az újra felfedezett test a japán színházban a múlt századfordulón címűre Cseh Dávid tolmácsolásában.

Akik egy kicsit is rendelkeznek valamiféle ismerettel a japán színházról, azoknak ismerősen cseng a nó és a kabuki kifejezés.

A problémám ott kezdődött, hogy alapvetően soha nem érdekelt a japán színjátszás, viszont elfogadhatatlannak tartottam, hogy az irodalommal képben legyek, ezzel meg még köszönő viszonyban se. Akárhogy is vesszük, a távol-keleti kultúra része, és illik ismerni, akár tetszik, akár nem.

A helyszínt a Fuga biztosította az előadótermében, ami remek akusztikát nyújtott annál is inkább, mert nem tolongott a hallgatóság, így kényelmes távolságban foglalhattunk helyet, közel az előadóhoz és a kivetítőhöz. Bár, azt meg kell mondanom, a közönséget megosztó tartóoszlop nem egy előnyös elrendezést nyújtott. Amikor leültem, kissé feszélyezve éreztem magam - mintha a VIP szektorban alkalmatlankodnék, de a köznép számára fenntartott székek szinte egytől egyig foglaltak voltak.

Túllépve ezen az aggályon, kikaptam a táskámból a jegyzetfüzetem, és rájöttem: ez tesz engem igazán VIP vendéggé :D

Az előadást rendkívül összeszedetten, gördülékenyen szervírozta az ínyenc érdeklődőknek Cseh Dávid. A képi anyag is látványosra sikerült, különösen hitelessé tették az összképet a korabeli fényképek és festmények.

A másfél órába belezsúfolt gyorstalpaló számomra több, mint elég információt hordozott. Az utolsó percek szeminárium jelleget kölcsönöztek az előadásnak, hiszen kérdés-felelet formájában párbeszéd alakult ki Cseh Dávid és a hallgatók között.

Őszintén szólva, utóbb már bánom, hogy nem tettem fel én is a kérdésem, mert titokban sikerült kíváncsiságot keltenie bennem azzal a problémával, ami a nót a misztériumjátékokhoz hasonlította. Egyszer, ha nagyon unatkozom, majd megkeresem a válaszaim a szakirodalom lista alapján, amit volt kedves közzé tenni az utolsó dián.

Alig várom a következő japános alkalmat! :)

A második részben az eszközökről szeretnék beszélni, amik segítségével megalkotjuk a szövegeinket.

El tudom képzelni, hogy cirka 100-150 évvel ezelőtt mekkora nehézséget okozott a távolság legyőzése, az íróeszközök és egyéb dolgok megteremtése ahhoz, hogy két író eszmét cserélhessen, megtárgyalhassák műveik fogyatékosságait, vagy tájékoztassák egymást a legújabb publikálási lehetőségekről. Akkoriban fel sem merülhetett annak a lehetősége, amit Ilyanával már lassan két éve művelünk.

Akik megpróbálták: Ilf és Petrov

Csak hogy szemléltessem, mire gondolok: http://www.microsoft.com/hun/osszekoltok/ ;)

Ha-ha, nevethetnétek, hogy két év nem hosszú idő, de higgyétek el, azért sok tapasztalatra tettünk szert. A távolság nálunk létkérdés, ezért a rövidítéséhez mindent megteszünk.

A közös írás nem elvetemült ötlet, de hallottam már innen-onnan, hogy ehhez nagyon egy hullámhosszon kell rezegni.

Hogy belecsaphassunk a lecsóba, mindkettőnknek szüksége volt az egyik legfontosabb összetevőre (nem, nem az X vegyszerre, az csak később jön :) ), ez pedig az internet. Ezt követte egy eszköz, leginkább laptop, amivel mindketten rendelkeztünk.

Nos, sajnos hordozható jellege ellenére egyikünk se mozdítja ki a lakásból, hiszen nem egy csúcsszuper modellről beszélünk. De ott van még okostelefonunk, az egyik leghasznosabb találmány ebben a században.

A telefonon általában van egy jegyzetelésre kitalált alkalmazás, amin én a saját részeimet írom, és aztán megosztom Ilyjel valamilyen közösségi üzenetküldőn keresztül, leginkább facebookon. Nagyon gyakran azonban élesben megy az írás, amikor mindketten online vagyunk.

Amikor felfedezünk egy hasznos appot, akkor váltunk; aktuális munkafelületünk az evernote, amit számítógépen is lehet használni, és ügyesen szinkronizál a telefonnal.

A Google Drive mobilon is futtatható, de nem olyan kényelmes a használata, mint laptopon. Az írás elsődleges orgánuma. Nos, a zökkenőmentes futtatáshoz egy kicsit újabb szoftverre, rendszerre lenne szükség, de nem panaszkodom. Még így is a jelen idejű alkotás legkézenfekvőbb eszköze. Írás közben mindent azonnal meg tudunk beszélni, megjegyzésre van lehetőség, több dokumentumhoz van közös hozzáférésünk. Egyszerűen imádom! A modernkori írók legjobb barátja!

Gondolom, ez a funkció lassan elérhető a Microsoft Office-nál is, de amíg arra alkalmas eszközünk nincs, csak a fentieket tudom ajánlani.

Az ember, ha elég figyelmes és szorgalmasan gyűjti az információt, mindig talál lehetőséget a tanulásra olyan témában, amiről már lemondott, vagy lemaradt ilyen-olyan okok miatt.

Így bukkantam rá a Pesti Bölcsész Akadémiára, aminél hasznosabbat el sem tudok képzelni ismereteim további bővítésére.

Olyan bölcsész doktoranduszok tartanak előadássorozatot, akik tanulmányaik befejezéséhez közelednek. Rendkívül jól felkészültek; amely nem mellesleg alapvető elvárás ebben a stádiumban. Valószínűleg számukra is remek lehetőség a megnyilvánulásra ez a programsorozat, nekem pedig főnyeremény meghallgatni egy-egy tudóspalántát, hogy ne essek ki a ritmusból.

Rendkívül színes a tematikája az ideinek, de alapvetően az irodalom a mérvadó. Legnagyobb örömömre :)

Azért is vettem a sushikimchi palettájára, mert engem kifejezetten érdekel, és amiből még okulhatok is, az feltétlen megosztásra van ítélve ezen az oldalon, mert abból más is hasznot húzhat.

A programsorozat első fele már lement, de a teljesség kedvéért nem hagyom ki a többi közül.

Az egyik, ami felkeltette az érdeklődésem, az Virginia Woolf és a Bloomsbury-kör c. előadássorozat. Ismerősen csengett, de soha nem tudtam a fogalmakhoz konkrétumokat kapcsolni, ezért elhatároztam, az Akadémián pótolom tudásbeli hiányosságom.

Tovább nézegetve a programkínálatot, a plakátra tapadt a szemem, amikor megláttam a következő érdekfeszítő címet: Populáris japán irodalmi műfajok. Ez az, amit semmiképp nem hagyhatok ki, és amiről feltétlen beszámolok majd itt a blogon.

Ezeken kívül még a kulturális antropológia témája gondolkodtatott el a felvetett problematika alapján.

A dátumok, a helyszín adottak, facebook eseményei követhetők. Ne hagyjátok ki, kedves bölcsészek! :)

Ritkán adódik, hogy ha valakit a környezetünkben valami jó dolog ér, akkor minket is ugyanúgy feldobjon. Velem ilyen nagyon-nagyon régen történt, épp ezért most, hogy megesett, mérhetetlen öröm járt át engem is.

Ily új munkahelyet talált. Ez még önmagában semmit nem jelent, nem szenzáció. Nekem azonban mégis az, mert tudom, milyen hosszú hónapok állnak mögötte, amik a feladásról, a reménytelenségről, a kudarcról szóltak, amik hovatovább a teljes ihlettelenség állapotáig sodorták.

Nos, az önzetlen öröm mellett saját óhajom csipetnyi kielégülését is átélhettem. Hiszen én sem vágyom másra, mint hogy a hobbim legyen a munkám.

Ezért aztán nem csoda, hogy elementáris erővel jött a boldogság, amikor hallottam Ilyanától, hogy elküldte az önéletrajzát egy neki való állásra. Ez a szokatlan érzés abból is fakad, hogy már össze vagyunk nőve egy ideje, tehát nincs min meglepődni, hogy érzéseink halmaza gyakran metszi egymást.

Tucatnyi eredménytelen álláspályázat áll mögöttem, mégsem tudom feladni, főleg nem barátosném szerencsés fordulata után.

Most nagyon boldog vagyok. Annyira szükségünk volt már erre az állásra, mint az éhezőnek egy falat kenyérre. Mindketten új erőt nyerhetünk belőle; Ily végre azt csinálja, amiben tehetséges, én meg fürdőzöm a boldogságában, és közben reménykedem, hogy hamarosan nekem is felragyog a szerencse csillagom.

Kicsit megkésve, de pótolom a mulasztást:

Úton odafelé, a JYJ és Kwang Hong Ho zsibbasztó - hidegrázós dalaival fülemen, azon gondolkodtam, mi is volt az elözménye ennek a napnak:
a hét elején beugrottam a Mineraliba anyagot nézni az egyik ékszerrendeléshez, és váratlanul a kezembe nyomtak három tiszteletjegyet.

Még csütörtökön is azon gondolkodtam, hogy melyik nap fogok tudni eljutni oda - mivel a boltban nem találtam olyan formájú ásványt, amire szükségem lett volna, szóval a börze jó lehetőség lett a beszerzésére.

Hálát adtam, hogy a szombati munkanapon nem kellett bemenni, mivel pénteken is elég sokáig dolgoztam, vasárnap meg ügyeletbe lettem beosztva.
A lényeg, hogy Nikkivel megbeszéltük, hogy elkísér.

Előre bocsájtom: életemben nem voltam még ilyen rendezvényen, szóval amikor beléptünk és megláttam az asztalokat és az árusokat, képzeletben összedörzsöltem a kezeim.

A magamfajta kreatív, kincsvadász Sárkánynak ez maga volt az édenkert, sőt néhány pultnál hajlamos voltam azt hinni, hogy az Eliziumi mezökre kerültem.

Nem is tudom, de legalább két órán keresztül csemegéztünk Nikkivel a sorok között. Rengeteg volt az ember, áru meg még több. Egy-két árussal kedélyesen elbeszélgettünk, és szép nagy csomaggal tértem haza: na persze sikerült olyan ásványt kapnom, amire szükségem volt :)

Nemcsak formára csiszolt, vágott, pattintott, lyukasztott ásványok voltak, hanem kész ékszerek is. Láttunk üvegmandalákat, kézműves foglalkozásra is beülhettünk volna, ha össz életkorunk nem haladja meg a 25-öt XD

Újabb kellemes időtöltés, és jó élmény volt. Ha tehetem, a következőre is el fogok menni.