SushiKimchi

Kivételes lehetőséget kaptam, amikor Keira Knightley budapesti forgatási helyszínére nyerhettem bepillantást. Képeket, videót érthető okokból nem közölhetek.

Még soha nem láttam filmforgatást; ezzel a kijelentéssel érkeztem. A hazaiak lelkes kuvikokként üldögéltek a padon az udvaron, a külsősök meg fel-alá rohangáltak körülöttük. Mint egy színházban. A fodrász a derekára erősített kellékeivel csak úgy elviharzott mellettem. A világosítók, hangtechnikusok és egyéb szakemberek, akiknek a neveivel majd a stáblistán találkozhatunk, rám se hederítettek, mert a telefonjaikat nyomogatták. Szünet volt.

Számukra természetes ez a közeg. Az hagyján, hogy az épület önmagában csodás, de látványos filmes eszközökkel felszerelve kimondottan izgalmas! Az emeleten a tágas, egymásba nyíló termekben mozdulni is alig lehetett a sok, kígyóként csavarodó vezetékektől, amik magas lámpákból, reflektorokból és még ki tudja mi mindenből lógtak. Nem tudnám megmondani, mi volt rám olyan nagy hatással. A kellékek? A headset-tel felszerelkezett műszakisok? Vagy pusztán a színésznő jelenlétének árnyéka? Mert őt sehol nem láttam a színen.

Az épületből az udvarra mentem, tudtam, hogy csak láb alatt vagyok. Nem kívánatos a személyem.
Dohányosok kis csoportja ácsorgott nem messze tőlem. Egyikük feltűnő ruházatban. "Ő az" - hasított belém a felismerés, és azt hiszem, elvörösödtem. Lesütöttem a szemem. Teljesen zavarba jöttem. Csak arra tudtam figyelni, mennyire dobog a szívem és kapkodva szedem a levegőt. Pedig annyira természetes volt, ahogy önfeledten beszélgetett. A jelmezén kívül semmi más nem tette különlegessé.
Szerettem volna megkérdezni:
- ... és mit üzen a SushiKimchi olvasóinak?
- Maradjanak meg olyannak, amilyenek. Hozzák ki magukból a legjobbat, és teljesítsék az álmaikat.
Tündérmesébe illő jókívánság, köszönjük, művésznő!

Így történt, történhetett volna.

Muftikos tanévem lassan a végére ér. Igazán vegyes érzésekkel, kellemes és kellemetlen élményekkel hagyom magam mögött. Ha nyilatkoznom kéne, az talán túlságosan is elfogult lenne. Majd megverselik helyettem valahol, valamikor viszont hallhatom egy slam poetryben. Amiről viszont mindenképp szeretnék szólni, az a művészeti projekt, melynek közege hídként és csatornaként szolgál X-Y-Z generáció közt. Azaz a digitális bevándórlók és bennszülöttek közt.

Feltörekvő start up, avagy hogyan tapasztaltuk meg muftikként a digitális művészet első lépéseit.

Recept következik.

Először is, végy egy tevékeny, muftikokból álló csoportot muftikos guruval. A legfontosabb összetevők a kreativitás, élénkség, vizualitás, zeneiség, amiket a guru multimédiás eszközeivel arányosan kevertünk. Utóbbihoz laptop, kamera, mikrofon és persze internetkapcsolat szükséges. Igazán nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Persze, az sem árt, ha van olyan személy, aki flottul kezeli ezeket.

Másodszor, terjeszd a kreálmányt, és oszd meg az életérzést másokkal.

Az ízélmény, amit a készületek közben átéltünk, maradandót hagyott nem csak bennünk, hanem lábnyomot a digitális-virtuális térben. Jó hangulatot teremtett, miközben gyakorlatias ismeretekkel lettünk gazdagabbak. Az egyetemi tanterem akusztikája ugyan nem volt a legjobb, és a berendezés sem volt egy Szerelem-projekthez tervezve, de hozott anyagból dolgoztunk. Az eredményt alább megtekinthetitek :)

Manapság a digitális művészet nem egy elvont, absztrakt találmány, hiszen a 20. század technikai fejlődése megváltoztatta nemcsak az életünket, de a gondolkodásunkat is. Az önkifejezés egyre  hétköznapibb megoldása az, hogy a virtuális térben bontakozik ki.

Szélesebb körökben is egyre elterjedtebb, mint pl. az oktatásban és a kulturális intézményekben. Utóbbiak kiállításaikat, előadásaikat és munkájukat gazdagítják a virtuális tér adta lehetőségekkel. Ebből is látszik, az "itt és most" érzése még inkább a 21. század élettere lett.

Csak egy példa, a Műcsarnok virtuális kiállítása: 

http://visit360.net/clients/szecesszio_mesterei/start_hu.html

Az audio- és vizuális művészetek uralkodó irányzatként hódítják meg a Velencei-partot, köszönhetően a Gárdony Coworking aktivitásának. Helyszíni, élő "live stream" bejelentkezéseikkel a tévéhíradók tudósításait idézik. Közegük a Facebook, ahol gyorsan sok embert tudnak elérni. Nem hanyagolható el az a tény, hogy a fizikai keretek feloldásával akár több ezer nézőhöz jutnak el úgy, hogy közben a minimálisra csökkennek a költségek és az eszközök száma. Általuk sikerült megvalósítanunk szemináriumi munkánkat, és ismerkedtünk meg a digitalizáció adta lehetőségekkel, melyet most én is tovább adok :)

Olvassatok, tájékozódjatok! Mindenekelőtt azonban tapasztaljátok meg ;)

 Szerelem-projekt

Érdekes közvetítések itt. 

Források, ajánlott olvasmányok:

Marc Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók in. On the Horizon,  NCB University Press, Vol. 9 No. 5., 2001. október

http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf

http://mek.niif.hu/01700/01745/01745.pdf

http://www.gondolatkiado.hu/az-elbeszeles-fonala

http://www.media.u-szeged.hu/szajbely60/pdf/tokai.pdf

http://cri.histart.umontreal.ca/cri/fr/intermedialites/p6/pdfs/p6_rajewsky_text.pdf

(...)

Úgy kezdeném, hogy bár majdnem vér-otakunak tartom magam, sosem szívleltem Masamune Shirow (és Mamoru Oshii) művét, sem movie sem sorozat formájában. Az én gondolkodás módomhoz inkább az Armitage III állt közelebb, és tulajdonképpen még mindig ezt vallom.

Amikor megtudtam, hogy Hollywood hozzányúl, ugyanolyan félsz volt bennem, mint bármelyik hasonló adaptációnál. Féltem a bukástól, attól, hogy nem adja át az eredeti hangulatát, de csalódnom kellett.

Meg lehet kövezni, de igen: pozitívan. 

Amennyire emlékeimben él a GITS anime egész estésnek mondható változata, ez a film hozta, amit kellett.

Minden értelemben.

Scarlett Johansson az egyik kedvenc színésznőm, akár még karakteristának is nevezhetném, mert Natashaként is és Lucyként is simán hozta a militarista utánérzésű nőt. Ahogy itt is.

Az Őrnagy szerepében - legalábbis számomra - ismét nagyot alkotott, csak dícsérni tudom azt az alázatot és játékmódot, ahogyan végig életben tartotta Motoko karakterét.

Úgy volt nőies, hogy már az első pillanattól lehetett érezni rajta: teljesen átadta magát a kiborg vonalnak.

Aramaki szerepében senki mást nem tudtam volna elképzelni, mint őt. Nem titok: Kitano "Beat" Takeshi az én kincstáramban a nagyok nagyja, mind forgatókönyvíróként, mind színészként, mind rendezőként.

Megszokott sztoikus nyugalma sütött a vászonról, és iszonyatosan örültem, hogy nem kapott szinkront, hanem meghagyták az eredeti japán hangját. A forgótáras pisztoly a végkifejletben eszembe juttatta zseniális alakítását a Hanabiban, és a leheletnyi humorérzék a főgonosszal történő leszámolás közben? Nos... Zatoichi pajkossága érződött belőle.

A Batou-t alakító színész ismerős volt valahonnan, aztán persze rájöttem, hogy Pilou Asbaek a Trónok harcában a Vas-szigetek uralkodója lett. Ott nem győzött meg. Ez az alakítása azonban helyben volt, és illett is rá. Magáról a karakterről sok mondanivalóm nincs: a kemény külső mögé bújt kedvesség és lojalitás az egyetlen, amit kiemelnék.

A látványvilág nagyon is rendben volt, jót tett neki - és az egész filmnek is - a kooprodukciós munka, és annak ellenére, hogy nekem sok volt a gésa-robot, aminek az ízületei úgy forogtak, mintha pók lenne, a rendezést is dícsérem.

Akiket még megemlítenék: 

Juliette Binouche

éGyerekkorom egyik kedvenc, ha nem a legkedvesebb Disney-rajzfilmjeként tartom számon a Szépség és a Szörnyeteget. Így nem csoda, ha tűkön ülve vártam, hogy láthassam.

Voltak elképzeléseim a filmről, és eléggé aggódtam Emma Watson alakítása miatt, aki már a Harry Potterben sem fogott meg. Valóban, nem tudja levetkőzni méltóságteljes angol tartását. De ha jobban megnézzük, majdnem minden angol színész és színésznő rendelkezik ezzel a nemzeti sajátossággal. És ez így van jól.

Nagy csalódás lett volna a számomra, ha nem csendülnek fel az ismerős dallamok, ezért teljesen megnyugodtam, amikor viszont hallottam őket. Az újabbak pedig remekül viszik tovább a stílust. Különösen tetszett a Szörny szólója a végén, amikor elengedi Belle-t.  Az 1991-es rajzfilmben mindössze fájdalmas üvöltést hallat, itt azonban beleadja a szívét és a lelkét. Talán emiatt is kapta meg több kritikában a karakter az érzelmesebb jelzőt.

Ami a film látványvilágát illeti, nem vártam kevesebbet a 21. század technológiájától. A kastély használati tárgyai külön meglepetést és csodálatot váltottak ki belőlem, elsősorban Lumiere, aki a mesében a talpán ugrál. Az emberi formával életszerűbbé, hihetőbbé válik az alakja. Ugyanez vonatkozik a tollseprűre, aki galambalakot vett fel.

Nézzük a történetet, amely a 18. századi Franciaországba repít el, és ehhez a szereplők nagyon sokat hozzátesznek.

A mesében nem domborítják ki ezt a vonalat az alkotók, de a filmben nagyon jól látható, hogy a barokk és a klasszicizmus határán, vagy a klasszicizmus korszakának elején járunk. Ők maguk is klasszikus példát követnek azáltal, hogy egy több évszázados történetet újraalkotnak más nézőpontból. Utalok itt az antik költőkre, akik ugyanazt a történetet más-más szemszögből vitték színpadra (pl. Oidipusz).

A falusiak furcsának találják Belle-t, világosan látjuk, miért: haladó szelleme a tudomány pártolója, a ráció vezérli tetteit. Emlékezzünk csak Newtonra, akit tudománya miatt boszorkánysággal vádolt az egyház ekkortájt. Ezért aztán nekem minden érzelem ellenére ridegnek tűnik, szerelme a Szörny iránt valójában inkább felebaráti szeretet, de az tiszta.

A Szörny a mesében még olvasni is alig tudott, itt viszont nagyon is művelt, tájékozott ember. Nem csoda, ha megtalálja a zsák a foltját, és vonzalom alakul ki közte és a lány közt.

A jó és a rossz harca úgyszintén klasszikus maradt. Gaston fokozatosan veszik el a romlottság útján. Bevallom, a film elején még szimpatikus volt, amíg az öntelt csábítót alakította, de amint eluralkodott rajta a hatalomvágy, magával rántja hűséges barátját és álnok gyilkossá válik.

Az ún. extrák, amik a Szépség és Szörny előéletét feszegetik, szerencsére épp csak annyira nyúlik a múltba, amennyire a történet megköveteli a teljesség kibontakozása érdekében. Nem lóg ki, teljesen belesimul a kontextusba.

Összességében ezek voltak a legszembetűnőbb jegyek, amik a film kapcsán előjöttek. Minden előítéletem ellenére egy tudatosan összerakott alkotást sikerült vászonra vinni Condonéknak. Véleményem szerint reális képet csak akkor kaphatnánk, ha minden Szépség és a Szörnyeteg adaptációt figyelembe vennénk.

Illyana tegnap kétszeresen ünnepelt volt: egyrészt Valentin-nap miatt, másrészt - és ez a legfontosabb - a szülinapja miatt.

Utólag szeretném köszönteni a blogon a magam módján, rendhagyó módon.

Illy, köszönöm, hogy vagy!

Suki

Kezeim közül kifolynak a szavak és

Lábfejed mossák puha fövenyként.

Csak markodban állnak össze egységes egésszé -

Zúg a tenger.

Fekete ruhád második bőr,

Szemedben örvény kavarog,

hogy volt tovább, nem tudom már - 

vigyorogsz, vicsorogsz, s lassan elcsorogsz.

De azt tudom, hogy

Boszorkányok ivadékát 

Istenek hajnalán

Vadmacskák szaggatják szerte-széjjel,

S én eltűnök

Tehetetlen ürességben.