:

Az amatőr írók sikeres kiugrási lehetősége az irodalmi pályázatokban van. Legtöbbször. Általában csak úgy spontán kéziratot beküldeni egy kiadóba igazi rulett: vagy elolvassa valaki, vagy a kukában landol.

Illy és én felvettük a kesztyűt egy regénypályázattal a közös írásunkat indítva.

mochi.jpg

N: Illy, hogy is volt?

I: Várjál, eszem… na, szóval: az úgy volt, hogy felvetődött egy cím és egy kérdés, majd te válaszoltál, és megírtuk. Majd úgy döntöttünk, hogy miért ne, küldjük el. Igazából veszíteni valónk nincs, próbáljuk meg. Persze, nem egyszerű történet, nem egyszerű helyszínnel, nem egyszerű témában. Naná volt problémánk, mivel nem kaptunk visszajelzést: hogy “mi a rossz benne”? Majd megbeszéltük, hogy írjuk át. Mondjuk a mai napig felvetődik bennünk a kérdés, hogy mit láttak benne, vagy épp ellenkezőleg, mit nem. Már ha egyáltalán belenéztek. Bár szinopszist is kellett küldeni.

N: Szerintem nagyon is jól megírt kis regény lett belőle. Igaz, van egy szubkultúra, ami adja a célközönséget, de a szerelem, a távkapcsolati problémák és hasonlók nem rugaszkodnak el az átlag embertől. Szóval, ebből a szempontból nem lehet kivetnivaló benne. Leszámítva az apróságot, hogy a főszereplő szerelmesek FIÚK!

Mi mást tehettünk, bétáztatni kezdtük a regényt, hogy megtudjuk, mit rontottunk el. A visszajelzések egytől egyig pozitívak voltak. Tény, hogy voltak benne logikai, szövegalkotási hibák, de alapvetően aki olvasta, nem volt rossz véleménnyel róla.

És aztán… mégis átírtuk.

I: Egyetértek, annál is inkább, mert a “témában” itthon megjelent és olvasott általunk csak szakirodalomnak nevezett, nos… könyvek, minden felsőbbrendűségi érzéstől mentesen hemzsegnek a hibáktól, mind történetileg, mind szövegalkotásilag, és nyelvhelyességileg.
 

(N: Azért nekem tetszett Katona André könyve, egyszer majd olvasd el, és másnak is ajánlom ;) )

Átírás közben is elő-előkerült az eredeti történet és a mai napig nem találunk benne hibát, sem mi, sem azok, akik véleményeztek/véleményeznek. Ami a bétázást illeti, sokszor fordult meg a fejünkben, hogy merjük-e kiadni a kezünkből, hisz elég kemény, mégis stílusos történetről van szó.

N: Eltelt majdnem egy év. Az új változat 70-80%-a van kész. És akkor kaptam egy üzenetet tőled. Még egy nem fogadott hívásom is volt - de aludtam éjszakás után és nem hallottam -, annyira kiborultál.

I: Nem is kicsit, igazából, ha drámaian akarnám kifejezni magam: még mindig remeg a gyomrom az idegtől.

Ugyanis; egy ismerősöm, aki szintén részt vett azon a bizonyos pályázaton, ráadásul heteroszexuális férfiként elejétől a végéig végigolvasta a történetünket, jelentkezett. Nem is akármivel: a kiadó fülszöveg írásra kérte az írópalántákat, és már ki is hirdették a győztest. Felhívta a figyelmemet valamire, és én ugrottam is, elolvasni a nyertes szöveget.

N: Amikor linkelted, nem is akartam hinni a szememnek! Nem is tudom, mit éreztem; düh, csalódottság, és átverve éreztem magam.

I: Hogy tiszta legyen a kép: a nyertes szöveg bemutatta a regényt, ami majdnem egy az egyben a mi történetünk, annyi “pozitívummal”, hogy heteroszexuális kapcsolatról szól. Felmerült bennem újra pár kérdés.

1. Ha anno belekötöttek a helyszínbe és a nevek leírásába, akkor ő miért? Mivel hogy ugyanúgy az angolos átírást használta, és úgyanúgy a Távol-Kelet a helyszín, mint nálunk.

2. Csak heteroszexuális kapcsolatról lehet írni? Akkor viszont nem értem a kiadót, mert náluk jelent meg egy homoszexualitásról szóló könyv magyarul: Ethan és Carter, ami - amúgy, amennyit én láttam belőle,-  nem nevezhető hibátlannak.

N: Mélyen felháborít, hogy kidobnak egy alkotást, és egy év múlva viszontlátjuk pepitában - elméletem szerint. Attól függetlenül, hogy egy pályázatról van szó, aminek az anyagát nem tartják meg, így visszatáncoljon a porondra más köntösben, más szerzővel, az akkor is plagizálás, mert a mi eredeti verziónk köszöni szépen, de él és virul. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy szivároghatott ki?
 

I: Most amúgy lehet, hogy bokán fogsz rúgni, de mi van, ha nem szivárgott ki, és ő is régóta dolgozott rajta? Akkor viszont marad a másik lehetőség: a diszkrimináció. Amúgy meg nemcsak él és virul, mint ahogy mondtad, hanem még az “eredeti” verzió el sem készült, mi már a negyedik részhez írtunk ötleteket.

N: Csak úgy tudom elképzelni, hogy egy fanfiction-nek indult a szerző regénye.

I: Ez bennem is megfordult *bólogat hevesen, és megigazítja a merevítőlemezes csuklópántot* Ráadásul fanfiction-nel komoly kiadó nem igen foglalkozik.

N: Ám még mindig ott van a diszkrimináció problémája. Ezt nem lehet kimagyarázni ennyivel. De tudod mit? Már nem is érdekel, hiszen tudjuk, hogy jót alkotunk, és az előítéletek ellenére is sikeres lesz. Mind a négy kötet xD De három biztos :P

I: A gond ott kezdődik, hogy fent *mutat a fejére* én is így gondolom, de itt *teszi a kezét a mellkasára* már nem. Egész életemben ennek az áldozata voltam, a kinézetem, az érdeklődési köröm, az alkotási vágyam miatt. És van, amikor már az én toleranciám is szabadságra megy, szóval nekem ez azért piszkálja a csőrömet.

N: Nos, én még kezdő vagyok hozzád képest, épp ezért lelkes, úgyhogy fel a fejjel, együtt sikerül, diszkrimináció és minden előítélet ellenére :)

I: Megoldjuk :3 Mi már nem is sósav, hanem királyvíz vagyunk :P

N: Úgyhogy, Kiadók, reszkessetek! Plagizálók, ti meg meg se közelítitek a tehetségünket… A SushiKimchi nem adja fel!